A VÉN KECSKE IS OLYKOR...

Kedvenc bányaudvarom kezd igazi barlangász ágyás lenni. Eddig is gyakran fedeztünk fel hajtásokat, ha egy kemény szombati parti után esetleg kicsit később értünk a fal alá, de ma nem tudtunk volna elég korán érkezni. No igen, elég friss ez a barlangász brigád, akik ezúttal biztosra mentek és kint bivakoltak. Az amúgy sem őszinte mosolyom egyenesbe halt, mikor a reggel  7:30 körüli érkezésünk ellenére már kötélben úszott a fal. Ezek még tegnapi maradványok, a nyolc palánta még a hálózsákjában, mint a hernyók.  Alszanak még , de neszünkre lassan megriadnak…nem disztingválunk, de hát nem örülünk, na!... mosolyom is csak később tért vissza, miután kikeltek… zsenge darab megannyi.  Az öreg bányaudvar ritkán láthat ilyen repertoárt, biztos örül titkon.

Kötél van bőven

Ma nagy tervekkel érkeztem… volna. Vár rám a Cornflakes és a Perem szerelem, de ebből nem lesz ma l’amour.  Reggel, ébredés után minden ambícióm elengedtem. Hétvégén a pihenés reményében kicsit más vizekre eveztem. Elhagytam rutinos pályám, ami olyan jól sikerült, hogy gondolatban még mindig nem találtam vissza.  Nem baj, nem feszülök, beülőt sem veszek, csak mint egy töketlen tábornok, a dobtetőről küldöm harcba bajtársaimat.

Zsolti a Középső repedésben

Szeki, Zsolti beszerelnek… Szeki sincs toppon, motyog valamit Ő is mikor közlöm, hogy ma nem mászok, itt ma Zsolti lesz a befutó. Érzékeim nem csalnak, elsőre abszolválja az amúgy nem túl barátságos faékest. Együtt van erő, fej és technika, így meglepő könnyedséggel mássza ki az utat.  Új neki még ez a VII-es fokozat, legalábbis ennyire simán.

Szeki is szépen mászik, pedig már azzal letaglózta a napját, hogy reggel közölte, nincs formában. Sokat számít egy-egy ilyen mondat, főleg ha el is hisszük. A srácok vadul tornáznak kifulladásig a szintén nem könnyű középső repedésben, amíg én lentről próbálom pontosítani a mozgásukat.

Néha elbámészkodom és nézem ahogy húszas éveiket taposó barlangász lányok lelkesen tanfolyamoznak. Próbálják először be, majd ki bogozni magukat a saját köteleikből. Elképedek egy-egy még soha nem látott csomón, és sose gondoltam volna, hogy egy bulint ennyi féle képen NEM lehet megkötni.   Hmmm… úgy fest, itt ma mindenkinek harcos napja van, csak én húzom ki magam a megpróbáltatások alól. Ennyi futja tőlem mára, osztom az észt, gubbasztok mint egy szarógalamb és próbálok némi meleget nyerni a kevéske átszűrődő napfényből. 

Pozitív nap volt, bárhogy is próbálta számomra elrontani magát. Mászást nekem nem, de tanulságokat ismét szült, így nem megyek haza üres zsebbel ma sem…

„Tudom, milyen türelmetlennek lenni. Mindent tönkretesz: a pillanatokat, a napjaidat, mindent, mert már ott akarsz lenni, amire még meg sem értél. Bízz abban, hogy van tökéletes időzítés, ami téged támogat, téged erősít, mert azt akarja, hogy el tudd viselni azt, ami rád vár.”

Jani

BARLANGÁSZOK KÖZT

"Nincs jobb, mint túl nagy fába vágni a fejszét, aztán mégis felaprítani a fát."

A Kecske projektek igazán izzasztóak tudnak lenni, mégis ez az, ami vonzza benne az embert. Vasárnap reggel elég enerváltan értünk a fal alá, mind egy erős héten estünk át, mégis feldobott minket a lehetőség szele, rég nem jártunk már itt. Sajnos hiába mentünk korán, már voltak barlangászok (akikből a nap folyamán még több lett) így csak a Bal repedéshez sikerült bedobnunk kötelet. El is kezdtünk mászni a kezdeti bohóckodások után.

Zsolti meg én is kipörgettük a bal repedést izzadság nélkül.  - Ez igen, meg érte a sok edzés - gondoltam. Ez fellelkesítet minket a nagy fáradság ellenére és áttértünk a Faékesre (7) amit Jani gyorsan be is mutatott nekünk. Egyből rá is próbáltam és másodjára sikerült is. Én áttértem a Középső repedésre, Zsolti meg tovább projektolta a Faékest, amit sikeresen ki is mászott. Közben én jól elfáradtam a középső repedésben és még csak az első kulcson jutottam túl... na de majd máskor... szorított minket az idő, így fájó szívvel, de nem zsibbadó karokkal hagytuk el kecskét. Mind nagyot haladtunk, így elégedetten mehettünk haza.

Zoli voltam   

CSÖCSÖK FÖLDJÉN

Van a South Parknak egy epizódja, amelyben a srácok betépnek a macska pisitől és pszichedelikus utazást tesznek a Csöcsök földjén. Aki még nem látta volna, annak nagyon ajánlom. A mai napról nekem legalábbis ez jutott eszembe, miközben Kecskén gyúrtunk.

Szerencsére kicsit borongós volt az idő, néha kicsit szitált is valami, úgyhogy csak négyen voltunk vasárnap reggel a bányában. A fal csont száraz volt, mászáshoz kitűnő.

Zsolti, alias Pajti a balesete miatt, egy év kihagyás után került csak szikla közelébe. Maga is meglepődött, hogy a tavaly kimászott útja, most is simán kiment neki. Igaz azért télen a teremben már megkezdte az erősítést és lám, nem volt hiábavaló.

Jani önmagához képest, most néhány gyengébb próbát dobott rá a Cornflakes-re. Hiába, nem lehet mindig száz százalékon mászni.

Zolinak még volt egy kis elszámolnivalója a Bal repedéssel. Egyben még nem volt meg neki egyszer sem. Rádobott jó néhány vad próbát, de egyelőre nem akadt be neki.

Én pedig ma is az Éter kunsztjával szenvedtem. Van az út első egyharmadában egy kisebb kifelé dőlő terasz, a kulcs rész innen úgy kiállni, hogy jobb kézzel egy függőleges repedésben kell bent tartanod magad, majd bal kézzel fölé nyúlni.. Hát itt egyszerűen sehogy sem találom az egyensúlyt. Miután jobb kézzel belefogok a repedésbe, a bal kezem mindig egy borsó nagyságú kis kiálló részre téved. A többiek röhögnek, az út szempontjából abba belefogni, kapirgálni, vagy egyszerűen csak ott matatni teljes zsákutca, aminek a vége persze az, hogy kiesek. Mégis, akárhányszor eljutok odáig, az ujjam mindig oda téved. Megint kiesek.. - Hagyd már a fenébe azt a mellbimbót, minek fogsz mindig rá? - Kérdik röhögve. - Oké, most nem fogom használni. - mondom, de mire a kulcs részhez érek már megint azt a kis bimbót morzsolgatom.. Legalább harminc próbát dobok rá. Nem hiszem el, ez a rész lett a mumusom, pedig igazából nem nehéz. De nem szabad hagynom. Megint elindulok felfelé. A kunszt alatt felnézek, farkasszemet nézek a csöccsel, amikor odaérek már mondom is - nekem ebben muszáj belefognom - kiesek megint. Öt percig röhögünk. Kész, nincs több ötletem, kezdek fáradni és megint nem kerültem egy lépéssel sem közelebb a megoldáshoz. Utolsó próba. Az esélytelenek nyugalmával indulok fölfelé. Kilépek a párkányra, jobb kézzel befogok... és a bal kezem elhaladva a mellbimbó mellett, befog a jobb alá. Felrakom a bal lábam is a párkányra. Felállok, felé fogok ballal és jobbal majdnem megvan a következő fogás. - Bazd meg, ezt meglehet csinálni! - pedig már nem volt tippem. Megint fent vagyok a kulcsnál. Jobb kéz, bal kéz alá, bal láb, megvan az egyensúly, bal kéz fölé, kiállok és jobb kézzel megvan a fogás. El se hiszem. Aztán leold a kezem, egész délelőtt csapattuk. Még két próbát rádobok, de már nincs erőm. Legközelebb kipihenten, már nem fog gondot okozni. Meglehet csinálni csöcs nélkül is. Ez jó hír.

Zoli is nekiugrik újból a Bal Repinek a végére. Nem adja könnyen magát az út, de aztán beakad. Végre. :)

Jó kis délelőtt volt, alig várom, hogy visszajöjjünk megint.

Szeki voltam

KUKORICA PEHELY REGGELIRE

Jani az Éterben

Nyűgösen indulnak a péntek reggelim, pedig ma megint Kecske-hegy a cél, fel kéne pörögnöm. Érzem, megint nehezen fogok belendülni, pedig csak 2 óránk lesz ma mászni. Gyors megoldásként az odaút alatt ledugózom a fülem és egy kis metalt folyatok bele, egész jól működik a reggeli kávéval keverve. Késtem egy órát.. na igen, Budapest reggel nem egy leányálom. Szeki épp elnyújtózva meditált egy padon, mikor érkezésem neszére megriadt. Mire felocsúdott már ereszkedtem is a standból. Mivel a rohanásba felszerelésem felét lent hagytam és nem volt nálam szinte semmi az ereszkedés alatt így én is felébredtem, mindegy, kell egy kis izgalom.

Ma Szekinek az Éter (6c+,VIII-), nekem a Cornflakes (7a+,VIII+) a menü. Az Étert a legutóbbi alkalommal sikerült egyben teljesítenem, így már sok gondot nem fordítottam rá. Mind a két út hasonló karakterisztikájú. Enyhén áthajlóak, de első harmadában mindkettő nagyon kezes, szinte élménymászás kb. VI+ ért. Odafigyel, hogy bemelegedj a kulcsig aztán mindkettő befeszít. Ezek a fokozatok nem mondhatóak extrém nehéznek, de már nem úszod meg kellő ujjerő nélkül. A második harmadra bizony mindkét kislány kellemesen peremesre vált. Az éter az első 2-3 mozdulatos kulcsa után felpuhul. Persze azért, hogy ne szállj el, a legvégére még tartogat egy-két kellemetlen fricskát úgy VII-ért.

A Étert könnyű alulról lebecsülni, de a Cornflakes más. Az első harmad után látványosan eltűnnek a fogások, lépések… elég sivár vidék alulról nézve. Mivel tavaly már rápróbáltam párszor, így tudom, hogy nem olyan vérmes, mint amilyennek látszik.

Az ereszkedés után amolyan nyugdíjas elánnal állunk az utjainknak… az alsó harmad igazi könnyed tánc… a kulcs előtt kiszállunk.. melegedjünk még.

Szeki aztán megfeszül és harcol az Éter egyensúlyozós kulcsával. Erő van, de nem érzi még otthonosan magát az amúgy már elég kopott kis tipegőn, amiről a kulcsmozdulatot indítani lehet. Közel a megoldás… nagyon közel, de még az a szikra hiányzik. A kislány sokszor ellöki magától és látványosakat zuhan, amit az épp arra kiránduló kisiskolások csoportja ujjongással és tapsviharral díjaz. A küzdelem tényleg heroikus… sokszor annyira beleélem magam, hogy a kötelet lazábbra hagyom a kelleténél… ez utóbbit ma Szeki megspékelte egy félig meddig csukafejessel egy vad próbálkozás után. Az eredmény lenyűgöző fél csavart zuhanás, fél oldalra érkezve, kb. 5-6 métert zuhant...! Hm... ha a kisiskolások az előzőeken felhördültek, vajon most mit csináltak volna? Nos, ez rejtély marad, mert e mutatványt már nem várták meg.

Én nagy célokkal nem érkeztem erre a randira, tudtam, hogy nem egyéjszakás kaland lesz. Az elején könnyeden keringőztünk, az alja tényleg nem nehéz, viszont nagyon szép. Aztán a táblába belemászva már feszül a ritmus. Egy szép zsebes és egy nagy alsó húzófogásból egy viszonylag hosszú peremes felnyúlás jön bal kézre. Szépen tart, amíg jobbal utánamész egy sokkal barátságtalanabb 2-3 ujjas, fél ujjperces peremre, de ez is elmegy.. . Ilyenkor az ember hajlamos elbízni magát. Azt hiszed szépen benyúlsz a szoknya alá, de jön is az első pofon. Lépés nem sok van jobb lábra, pedig a következő balos fogás jó messze van… nagy nehezen találok valamit, indítom a dinamikus mozgást az amúgy tetszetős balosra…. csattt.. jön a pofon. A balos fogás jól néz ki.. egész jó lenne, ha nem kéne megfogni, nem pláne 2 újjal, nem pláne ha az egyik nem szorulna be állandóan. Ezt a kislányt bizony simogatni kell még mielőtt igazán táncba vinném. Nem panaszkodhatom, erre számítottam.

Próbálkozunk mind a ketten bőszen, de ezeknek a csajoknak van tartása. Puhítjuk őket még egy kicsit, de átütő eredményre nem vezet. Ez egy ilyen nap, eredménytelen, de nem hasztalan. Na sebaj, majd a következő randin.

Jani

KECSKE REGGELIRE

Mostanában sokszor eszembe jutnak Arnold szavai. „...miközben te bulizol és hülyéskedsz, aközben valaki más keményen dolgozik. Valaki tanul, és valaki győzni fog.” A Szépvölgyi úton felfelé karikázva, hátamon a mászó felszereléssel elmerengtem ezen. Én hiszek ebben.

Amikor begurultam a Kecske-hegyi kőfejtőbe Zoli már javában boulderezett. Janit és Saucot várta, a kötél náluk volt.

Miután megjöttek két útba ereszkedtünk be, a Bal Repedés volt az egyik kiszemelt, a másik pedig az Éter. Ólmosan kezdtünk mozogni, még senki nem érezte a Csít. Elkezdődött a bemelegítés és ráhangolódás.

A Bal repit Sauc még nem mászta, Zolinak pedig még volt egy kis elszámolni valója az úttal. Mindketten jól mozogtak, részletekben megvolt nekik, de a teljes siker még várat magára.

Mint ahogy az Éter engem is megvár. Pedig sokat erősödtem a tavalyihoz képest, de még egy apró kis lökés hiányzik, hogy meglegyen. Úgy érzem még pár próba és megadja magát.

Janinak viszont végre beakadt. Örültünk a sikerének, ami azt illeti már múlt alkalommal is nagyon közel volt hozzá, hogy sikerüljön neki. Lezárult egy szakasz, hiszen ez volt az első 6c+ amit mászott. Most már a Corn flakes a kiszemelt. (Ezek egyelőre TR mászások, de állítólag az utóbbi két utat lehet mászni RP, és PP is. Érdekes lehet majd úgy is kimozogni őket.)

Korán el kellett megint jönnünk a bányából, amit sajnáltam, mert még csak most kezdtem igazán bemelegedni. A Szépvölgyin percek alatt lent voltam a városban, aztán irány a meló.

Szép az idő, menjetek mászni!

Szeki voltam

FELSZARVAZTÁL MÉGSE' LETTEM KECSKE

Janiék már a jövőbe néznek

"Optimistán a reménytelenségbe"  Nagy Feró

A téli szezont végig bouldereztük a teremben, ám mégsem úgy érkeztem a Kecske-hegyi kőfejtőbe, hogy kipipálom a tavalyról megmaradt utakat. A 4 héttel ezelőtti makacs újsérülésem miatt, már annak is örülnöm kellett, hogyha valami könnyebb útban elmászogatok és nem sérül vissza az ujjam. Nem mondhatni, hogy túl motiváltan érkeztem volna..

Jani viszont nagyon motiváltan érkezett, akárcsak Zoli, akinek ez volt az első "kecskéje". Az első út az enyém volt. A szokásos bemelegítős utamban kezdtem a Bal Repedésben. Kezdett megjönni az önbizalmam. Az erőm az egy hónapos kihagyás után is megmaradt és még így is könnyen kimozogtam az utat. Ez bíztató. A második próbálkozásom alkalmával ugyanezt az utat toltam ki kétszer egymás után, majd Janiék bíztatására harmadszor is nekivágtam. A felénél leoldott a kezem, de elégedett voltam, a sérült ujjam már alig éreztem. Igaz nem egy ujjerős útról van szó, de mégis megkönnyebbülés volt, hogy lassan folytathatom az edzéseket..

"...rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át."  Shakespeare

Zoli, annak ellenére, hogy csak rövid ideje mászik és sziklán csak másodjára volt, nagyon magabiztosan haladt a Bal Repedés fogásain és jellegzetes szarvacskáján.. Pár beleüléssel el is jutott a Top-ig. Hűha..ez elég inspiráló volt.

- Következőre meglesz egyben - mondtuk neki. És tényleg, ha nem is volt meg, de már kevesebb beleüléssel jutott fel. Ez igen.

Jani is hozta a jó formáját. Hármunk közül ő érkezett a "leghosszabb karmokkal." :) Bemelegítésként ő is a Bal Repedésben mozgott. Ez után jött az Éter. Nagyon szép út. Tavaly már sokat másztunk benne, de még hiányzott az ujjerő hozzá. Magabiztosan haladt a háromnegyedéig. Pedig nem is a már begyakorolt mozdulatokat használta... A teremben eltöltött órák száma meghozta a gyümölcsét. Aztán fejben kicsit elfáradt, mint a magyar focicsapat és egyszerűen elengedte a falat...

A második próbája is meggyőző volt, de túl keveset pihent - szűkös volt az időnk - és csak egy kicsivel jutott feljebb. Zolinak is volt két szép próbája, de a kunsztnál megakadt. Így is bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Jani még mozgott kicsit a Corn flakes-ben, majd pakoltunk, siettünk haza. Jövőhéten jövünk vissza, remélem már én is tudok komolyabb útban mászni.

Szóval szép az idő, menjetek mászni!

Szeki voltam