TÉLI HÓTALPAS TÚRA

 Hótalpas túránk a Schneebergen, a Fadenwand lábánál a fenyvesek közt.

Hótalpakat fel!

Edit csapatja

Edelweisshütte

Anti is befut

Era és Pajti

Még pár lépés

Kint senki sem sörözik

A fenyvesek közt

Gáborék

Csapat

Cold

Sanyi

Tesók

Janiék

Pajti

Csapat 2

Cold 2

Random

Szuper műlesiklás

Zakó?

A rengetegben

Mester és tanítványa

Hideg van

Go home

Szeki

BÖRZSÖNYI ÉVNYITÓ TÚRA

Bárhogy sakkoztam a tervezett túra időpontokkal, végül mégsem sikerült havas börzsönyi túrát összehoznom. Hiába, az ember tervez, az Isten végez. Ettől függetlenül a Börzsöny, most  a barátságos arcát mutatta meg.  Az esős előrejelzésekkel ellentétben, csapadékmentes, ködös időben túráztunk végig, úgyhogy nem lehetett panaszra okunk. Persze egy kis dagonya azért jutott, de anélkül nem is lett volna az igazi.

Jó kis csapat verődött egyébként össze, és remélem jól is érezte magát mindenki. Patakon keltünk át, denevéreket néztünk egy barlangban, csúszkáltunk a sárban, fotóztunk, kilátót néztünk, minden kis vakondtúrásra felmásztunk, de legtöbbet persze gyalogoltunk. Többet nem is mondanék, beszéljenek a képek.

Ja és néhány dolgot azért megtudtunk a túra során. 

                                                                                 

1. A Yetit kár a Himalájában, vagy bárhol máshol keresni, mert itt van Királyréten. (Láttuk a lábnyomát.)

2. Gábor lánya Edit előadott egy vérfagyasztó történetet arról, hogy a túravezető valójában egy gyilkos kretén, aki egyenként végez majd csapatával. Szerencsére nem változtam vérfarkassá, így a horror is elmaradt.

3. Ha Antiék is jönnek egy túrára, a többieknek teljesen felesleges  kaját csomagolniuk.

4. Edit miután ünnepelt színésznő lesz Hollywoodban, vesz  apukájának Gábornak egy farmot.  

5. A környező sziklákon a fogások jó részét, használat után nyugodtan zsebre tehetjük.

Ime a képek:

Szeki

VISSZA AZ ÉLETBE, AVAGY MANKÓVAL A PILISBEN

Kétféleképpen tud összetörni az ember. Fizikailag és lelkileg. Az előbbi akkor történt amikor egy motor balesetben 4 csontom tört el több mint 7 helyen. Darabokra tört a lapockám és a lábszárcsontom, az egész combcsontomat pedig egy fém rúddal rögzítették. Belegondoltam, hogy a töméntelen edzésmunkának lőttek. De mint tudjuk, nem az számít, hogy mekkorát esik az ember, hanem hogy milyen gyorsan áll talpra. Így a baleset után két és fél hónappal már egy két napos túrát terveztem.

A mankóim

Két héttel ezelőtt már tapasztaltam Várgesztesen, hogy milyen is mankóval túrázni, így igazán felbátorodva vághattunk neki a Pilisnek. A két napban 3 fő látnivalónk volt: a Fekete-kő Pilisszentlélek mellet, a Pilisszántói-kőfülke ami szálláshelyünkül is szolgált, és a Zsiványsziklák Dobogókőtől nem messze.  Szombaton egy korai ébredés-indulással már ott is találtuk magunkat Két-bükkfa-nyeregnél, ahol letettük a kocsit.

Fekete-kő

Szekinek köszönhetően pontos képünk volt arról, hogy hol kezdjünk neki a túránknak. Így könnyen meg is találtuk a sorompót és neki vágtunk a vadonnak. Persze egyből rossz irányba. Újra értelmezve az elhangzottakat és a térképet áttanulmányozva ezt javítottuk. Elsőnek a zöld jelzésen indultunk, de mint kiderült az turistáknak van. Nekünk egyenesen az erdőbe kell bele vágni, hát megvontuk a vállunk. Láthatóan nem járták az utat, de mégis valamiféle csapás félét véltünk felfedezni. A lehető legmeredekebb részen mentünk, néhol bokrokkal, csalánnal és bedőlt fákkal fűszerezve. Nekem már itt sikerül leizzadnom. Végül csak feljutottunk a gerincre. Itt megint áttanulmányoztuk a térképet. Innen zökkenőmentes utunk volt a Fekete-kőig, bár nagyon hajazott az idő a múltkori Várgesztesire, de szerencsére mire a tetejére értünk kitisztult az idő.

Ivett a Fekete-kő csúcsán

A fal

A csúcson

Csodálom, hogy nem másszák ezt helyet, eszméletlen jó sziklák vannak, masszívak nem törnek és a kilátás is gyönyörű. Itt megebédeltünk és jött a nagyszerű ötlet, hogy ereszkedjünk le, hogy jobban meg tudjuk nézni a sziklákat. Ez nagyon jól ment. Bár nem volt akadálymentes a szakasz, de eddig sem volt nagyon az. Itt nem igazán tudtam használni a mankókat, de  szerencsére mindig akadt egy jó fogás.  Első nagyobb problémánk ott kezdődött, amikor gondoltam megnézem az egyik fal beszállóját és ehhez át kellet vágni egy víz mosta völgy szerű területen. Már oda fele seggre ültem párszor, de csak hajtott a kíváncsiság és bekecmeregtem a fal alá. - Hú ez szép fal lehetne utakat kialakítani - gondoltam. Nagyon nem tudtam elidőzni, Ivett a túloldalról szólt, hogy menni kellene, mert nem érünk át a kőfülkéhez és még le kell jutnunk innen. Vissza kellet mennem, de nem fent, hanem kicsit lejjebb kezdtem a traverzálást, ahol még lejtősebb csúszósabb és hosszabb volt a hegyoldal. Ülve kezdtem az oldalazást, leszorítva a két mankót hogy nagyobb legyen a tapadás. Az egész nagyon meredek volt és egy sziklás szakadékban végződött, ami  olyan 6-8 méter lehetett, de közel függőleges. A vizes avaron és a kis kavicsokon hírtelen megcsúsztam és ijesztően gyorsan szánkáztam a szakadék felé. Megpróbáltam egyik mankómmal elkapni egy fát, de elvétettem... Innentől már tényleg nem láttam sok esélyt. Tipikus ostoba baleset, amit elkövethet egy túrázó... 10-12 métert csúsztam, de a szakadék előtt nekimentem egy keresztben kidőlt fának, ami az avarban feküdt. Nem volt vastag, de épp megtartott. - Huh! Hajszál híja volt.. - Semmit nem tudtam ezután csinálni, csak feküdni és nevetni. Ivett, aki ezt a másik oldalról egy sziklán állva nézte végig, úgy megijedt hogy sírva is fakadt.  A kidőlt fa segítségével visszakapaszkodtam, majd átértem a másik oldalra - szerencsésen túlélve ez a kis malőrt.

Lecsúszásom helyszíne, utána a szakadékkal

Gatyafékes közlekedés

Tovább folytattuk az ereszkedést, persze turista úthoz továbbra sem volt közünk. Ezt jócskán igazolta egy gépágyú löveg, amit az egyik sziklán találtam meg. Ott hevert az orrunk előtt békésen. Végül is jól ment az ereszkedés, bár általában a mankót lefelé dobáltam és csúszva-mászva mentem utána.  Már közel volt az aszfalt út és majdnem le is értünk, amikor találkoztunk a következő problémával. Vagy le mászunk egy 5 méteres szakaszon, vagy vissza megyünk. Ráadásul már az egyik mankóm, leesett... Mind a két lehetőség nagyon  nehéz volt, de nem volt már időnk, se erőnk... így tudtuk: le kell másznunk! Persze a szikla mohás, vizes, tele avarral és sárral. A kezünk és a cipőnk sáros és csúszós. Sokáig matekoltunk. Csak hogy érezzétek, ezen az egy helyen, több mint egy órát töltöttünk. Végül úgy sikerült lemászni, hogy egy késsel egy karnyi fát félig bevágtunk, és ezt használtuk kötélként. Én előre másztam és sikeresen megálltam egy kisebb párkányon, ahol szpottoltam Ivettnek. A cuccainkat pedig ledobtuk az avarba. Ivett remegő lábbal jött utánam, teljesen fel volt pörögve. Sosem mászott még sziklán és egyből a legszarabb körülmények között egy visszamászással kezdet. - Hiába, bele a közepébe. - Lejutottunk és ez igazán feldobott mindkettőnket. Elégedetten ballagtunk az aszfalton a kocsi felé.

A hüvely

A nyugisabb rész

Már két óra volt és még sötétedés előtt meg kellet találnunk ideiglenes lakhelyünk a Pilisszántói kőfülkét. Kocsival mentünk vissza Szántóra. Nem volt időnk tétlenkedni, lassan sötétedni kezdett. Még mindig fülemben csengtek Szeki szavai: „nem könnyű megtalálnia a kőfülkét, de ne adjátok fel!”  „nincs messze” :) Már kezdetnek rossz helyen mentünk be az erdőbe, persze turista út itt sem volt, csak a vadak által kijárt ösvények. Több mint két órába került, meg némi telefonos segítségbe, de sikerült megtalálni a barlangot. Épp sötétedett, de ott voltunk.  Gyors tábor kialakítás, tűzgyújtás és már melegedtek is a babkonzervek. Október vége lévén hamar sötétedett és hideg is volt, de az óra átállítással nyertünk még egy órát, így sokat tudtunk aludni. Másnap reggel hamar találtunk egy jó utat és fél óra alatt leértünk.

Fagyűjtés közben

Melegszenek a babkonzervek

Mankó és bakancs

Kocsival mentünk át Dobogókőre. Onnan folyattuk túránk ami az előző naphoz képest laza séta volt, végig túra út vezetett a Zsivány-sziklákhoz és itt embereket is lehetett látni. Végül a Dobogókői kilátóban megebédeltünk és indultunk haza. Nem tudtunk elmenni a pilisszentkereszti cukrászda mellet úgy, hogy ne térjünk be, így azzal zártuk a kis túránkat.

Zsivány-sziklák

Vissza az életbe

Bár a három fő cél között kocsival közlekedtünk így is nagy élmény volt a túra. Sokkal jobban vissza rántja az embert az életbe mint azt mások gondolnák. Rengeteg apró dolog okozott nehézséget, amit egészségesen nem vettem volna észre, de ez az ami előre viszi az embert. Egy hónapja még járni sem tudtam (mankóval sem) most meg túrázok.

Zoli