A VÉN KECSKE IS OLYKOR...

Kedvenc bányaudvarom kezd igazi barlangász ágyás lenni. Eddig is gyakran fedeztünk fel hajtásokat, ha egy kemény szombati parti után esetleg kicsit később értünk a fal alá, de ma nem tudtunk volna elég korán érkezni. No igen, elég friss ez a barlangász brigád, akik ezúttal biztosra mentek és kint bivakoltak. Az amúgy sem őszinte mosolyom egyenesbe halt, mikor a reggel  7:30 körüli érkezésünk ellenére már kötélben úszott a fal. Ezek még tegnapi maradványok, a nyolc palánta még a hálózsákjában, mint a hernyók.  Alszanak még , de neszünkre lassan megriadnak…nem disztingválunk, de hát nem örülünk, na!... mosolyom is csak később tért vissza, miután kikeltek… zsenge darab megannyi.  Az öreg bányaudvar ritkán láthat ilyen repertoárt, biztos örül titkon.

Kötél van bőven

Ma nagy tervekkel érkeztem… volna. Vár rám a Cornflakes és a Perem szerelem, de ebből nem lesz ma l’amour.  Reggel, ébredés után minden ambícióm elengedtem. Hétvégén a pihenés reményében kicsit más vizekre eveztem. Elhagytam rutinos pályám, ami olyan jól sikerült, hogy gondolatban még mindig nem találtam vissza.  Nem baj, nem feszülök, beülőt sem veszek, csak mint egy töketlen tábornok, a dobtetőről küldöm harcba bajtársaimat.

Zsolti a Középső repedésben

Szeki, Zsolti beszerelnek… Szeki sincs toppon, motyog valamit Ő is mikor közlöm, hogy ma nem mászok, itt ma Zsolti lesz a befutó. Érzékeim nem csalnak, elsőre abszolválja az amúgy nem túl barátságos faékest. Együtt van erő, fej és technika, így meglepő könnyedséggel mássza ki az utat.  Új neki még ez a VII-es fokozat, legalábbis ennyire simán.

Szeki is szépen mászik, pedig már azzal letaglózta a napját, hogy reggel közölte, nincs formában. Sokat számít egy-egy ilyen mondat, főleg ha el is hisszük. A srácok vadul tornáznak kifulladásig a szintén nem könnyű középső repedésben, amíg én lentről próbálom pontosítani a mozgásukat.

Néha elbámészkodom és nézem ahogy húszas éveiket taposó barlangász lányok lelkesen tanfolyamoznak. Próbálják először be, majd ki bogozni magukat a saját köteleikből. Elképedek egy-egy még soha nem látott csomón, és sose gondoltam volna, hogy egy bulint ennyi féle képen NEM lehet megkötni.   Hmmm… úgy fest, itt ma mindenkinek harcos napja van, csak én húzom ki magam a megpróbáltatások alól. Ennyi futja tőlem mára, osztom az észt, gubbasztok mint egy szarógalamb és próbálok némi meleget nyerni a kevéske átszűrődő napfényből. 

Pozitív nap volt, bárhogy is próbálta számomra elrontani magát. Mászást nekem nem, de tanulságokat ismét szült, így nem megyek haza üres zsebbel ma sem…

„Tudom, milyen türelmetlennek lenni. Mindent tönkretesz: a pillanatokat, a napjaidat, mindent, mert már ott akarsz lenni, amire még meg sem értél. Bízz abban, hogy van tökéletes időzítés, ami téged támogat, téged erősít, mert azt akarja, hogy el tudd viselni azt, ami rád vár.”

Jani

BARLANGÁSZOK KÖZT

"Nincs jobb, mint túl nagy fába vágni a fejszét, aztán mégis felaprítani a fát."

A Kecske projektek igazán izzasztóak tudnak lenni, mégis ez az, ami vonzza benne az embert. Vasárnap reggel elég enerváltan értünk a fal alá, mind egy erős héten estünk át, mégis feldobott minket a lehetőség szele, rég nem jártunk már itt. Sajnos hiába mentünk korán, már voltak barlangászok (akikből a nap folyamán még több lett) így csak a Bal repedéshez sikerült bedobnunk kötelet. El is kezdtünk mászni a kezdeti bohóckodások után.

Zsolti meg én is kipörgettük a bal repedést izzadság nélkül.  - Ez igen, meg érte a sok edzés - gondoltam. Ez fellelkesítet minket a nagy fáradság ellenére és áttértünk a Faékesre (7) amit Jani gyorsan be is mutatott nekünk. Egyből rá is próbáltam és másodjára sikerült is. Én áttértem a Középső repedésre, Zsolti meg tovább projektolta a Faékest, amit sikeresen ki is mászott. Közben én jól elfáradtam a középső repedésben és még csak az első kulcson jutottam túl... na de majd máskor... szorított minket az idő, így fájó szívvel, de nem zsibbadó karokkal hagytuk el kecskét. Mind nagyot haladtunk, így elégedetten mehettünk haza.

Zoli voltam   

TALÁLKOZÁS EGY RÉGI SZERELEMMEL...

Mindenki emlékszik az első nagy szerelmére… persze elmúlt már és az emléke is megkopott, de ha az ember találkozik vele, mindig gyorsabban ver egy kicsit az ember szíve. Hohe Wand neve ismerősen csenghet  minden mászó fülében. Talán nem is akad hazánkban olyan mászó aki nem mászott volna pár kötélhosszt itt, ami érthető hisz közel van, jól kiépített és kellően magas is ahhoz hogy más érzést nyújtson, mint kis hazánk mászó helyei. Engem is sok emlék köt ide. Az első több kötélhosszas utak mászása, emberek, történetek és igen… akárhányszor visszatérek, érzem, hogy itt lettem igazán először szerelmes.

Jó érzés visszajárni ide és büszkén mutogatni azoknak, akiknek még új az efféle magas fal. Most hétvégén újra kilátogattunk egy tanulómászás alkalmából.  Zoli még sose mászott több kötélhosszt, adta magát a helyzet és nem volt kérdés, hogy hová megyünk. Ha az ember teheti, akkor legalább két napra jön. Anyagilag jobban megéri és mondjuk csak 3 óra az autóút, de jobb frissen belevágni egy mászós napba.

A fal alatti parkoló tömve van mire megérkezünk, éppen hogy akad hely az autónak. Kicsit szöszmötölünk a cuccokkal, de már mennénk a fal alatti erdőbe… itt a placcon nagy a forrósság. Az utunk ma a Draschgrat-on át vezet majd a fal tetejéig. Egy szép könnyed mászás, kezdőkkel sokszor mászom ezt az utat. Kissé kitett, de hamar túllendül mindenki a kezdeti sokkon és a látvány mindenért kárpótol. Sokszor másztam már, régi ismerősként köszönnek vissza a fogások… úgy mint az első csók ami pár év múlva újra ugyan ott, ugyan úgy megtörténik… csak a rutin változott az érzés a régi.

A népszerű utakban általában toporog 1-2 parti a beszállásnál, most sincs ez máskép,  várunk egy kicsit amíg a lány a köldökzsinórjánál fogva, bizonytalan mozdulatokkal eltűnik a szemünk elől… úgy látszik, neki ez az első csók.

7 kötélhossz. Zolit nem hatja meg a kitettség… jól haladunk de, utolértük az előző partit. Nem egyszerű, négyen vannak. Nehéz eligazodni a kiosztáson, inkább nem mászunk át rajtuk, így egy standba be is szorulunk úgy másfél órácskára. Elbújunk, van árnyék, nem bosszankodunk. A nagy relaxban be is alszom… ilyen még nem történt velem... standba elaludni… na, de tényleg kényelmes a hely és nem vagyok valami kipihent.

Draschgrat

Draschgrat

Relax a standban

20h is elmúlik, mire kiszállunk a falból. Nem egy rekordidő az biztos, de nem zavartatjuk magunkat, minek is… nem idegeskedni jöttünk. Kényelmes sétával visszaereszkedünk a parkolóba és legurulunk a kempingbe… jó késő van már… a standban megálmodott sörözésből ma már semmi nem lesz.

Reggel pihenten kelünk. A szokásos kávé után hamar elhagyjuk a kempinget. Reggel 8 de mi már megyünk kocsival a fal aljához… ma kettőt kéne mászni.. egyiket délelőtt, a másikat délután. A déli hőséget valami hideg sör mellett tölteném egy vendégházban. A terv jól működik, 9-re már a falban vagyunk, a tempó remek, az út is szép… Duettsteig egy V.-ért, nem is tudom.. talán 6-7 kötélhossz ez is.  Némileg kitettebb, mint a tegnapi út, de Zolit nem hatja meg… rutinosan mászik. Megtaláljuk az út kiskönyvét, belelapozok… 1,2,3,4,5 bejegyzésem is akad. Igen, ezt is másztam párszor az évek alatt. Írunk bele egy újat, ha már elővettük, utolsó lap, utolsó előtti bejegyzése.

A bejegyzés

A könyv

Zoli tolja előre

2 osztrák partin is átmászunk. Muszáj, ma nincs kedvem időzni a falban, meleg van, itt nincs árnyék. Kicsit hőbörögnek, de aztán feladják... hát persze, simán faképnél hagyjuk őket.  11 órára már kint is vagyunk, remek! Irány a kocsi aztán a Herrgottschnitzer ház. Másodjára vagyok itt, jó fej a brigád, régi barátként fogadnak pedig csak egyszer töltöttem itt 2 éjszakát. Kajálunk és dobunk egy jó sört is mellé.

A söröcske

Irány a másik út… áhhh mégse… tuti megint tele lesz és ha beégünk, akkor sose indulunk haza. Nem akarok megkockáztatni egy éjjeli hazaérkezést, fáradt vagyok!  Marad az ÖTK Klettergarten, mászosuli… pont jó zsibbasztó így délutánra. Zolival kis ereszkedés gyakorlás, némi boulder… a végén még beleugrik egy VIII-as útba felsőzve. Elsőre kimegy… hmmm.. szép. Megérte 2 hónapon át rendesen lejárni edzeni.

Boulder

Boulder

Sunshine

Süttetem magam még egy kicsit a napon, de ma már nem mászunk többet. Elégedett vagyok, bár nem másztunk sokat. Nem világot megváltani jöttünk, jó ez így. Még vetek pár pillantás a visszapillantó tükörből a távolodó falra… régi szerelem már, de mindig örömmel fogad és épp oly jó vele pár nap mint majd 10 évvel ezelőtt.

Jani