Kétféleképpen tud összetörni az ember. Fizikailag és
lelkileg. Az előbbi akkor történt amikor egy motor balesetben 4 csontom tört el
több mint 7 helyen. Darabokra tört a lapockám és a lábszárcsontom, az egész
combcsontomat pedig egy fém rúddal rögzítették. Belegondoltam, hogy a
töméntelen edzésmunkának lőttek. De mint tudjuk, nem az számít, hogy mekkorát
esik az ember, hanem hogy milyen gyorsan áll talpra. Így a baleset után két és
fél hónappal már egy két napos túrát terveztem.
Két héttel ezelőtt már tapasztaltam Várgesztesen, hogy
milyen is mankóval túrázni, így igazán felbátorodva vághattunk neki a Pilisnek.
A két napban 3 fő látnivalónk volt: a Fekete-kő Pilisszentlélek mellet, a
Pilisszántói-kőfülke ami szálláshelyünkül is szolgált, és a Zsiványsziklák Dobogókőtől
nem messze. Szombaton egy korai
ébredés-indulással már ott is találtuk magunkat Két-bükkfa-nyeregnél, ahol
letettük a kocsit.
 |
| A mankóim |
Fekete-kő
Szekinek köszönhetően pontos képünk volt arról, hogy hol kezdjünk
neki a túránknak. Így könnyen meg is találtuk a sorompót és neki vágtunk a
vadonnak. Persze egyből rossz irányba. Újra értelmezve az elhangzottakat és a
térképet áttanulmányozva ezt javítottuk. Elsőnek a zöld jelzésen indultunk, de
mint kiderült az turistáknak van. Nekünk egyenesen az erdőbe kell bele vágni,
hát megvontuk a vállunk. Láthatóan nem járták az utat, de mégis valamiféle
csapás félét véltünk felfedezni. A lehető legmeredekebb részen mentünk, néhol
bokrokkal, csalánnal és bedőlt fákkal fűszerezve. Nekem már itt sikerül
leizzadnom. Végül csak feljutottunk a gerincre. Itt megint áttanulmányoztuk a
térképet. Innen zökkenőmentes utunk volt a Fekete-kőig, bár nagyon hajazott az
idő a múltkori Várgesztesire, de szerencsére mire a tetejére értünk kitisztult
az idő.
Csodálom, hogy nem másszák ezt helyet, eszméletlen jó
sziklák vannak, masszívak nem törnek és a kilátás is gyönyörű. Itt megebédeltünk
és jött a nagyszerű ötlet, hogy ereszkedjünk le, hogy jobban meg tudjuk nézni a
sziklákat. Ez nagyon jól ment. Bár nem volt akadálymentes a szakasz, de eddig
sem volt nagyon az. Itt nem igazán tudtam használni a mankókat, de szerencsére mindig akadt egy jó fogás. Első nagyobb problémánk ott kezdődött, amikor
gondoltam megnézem az egyik fal beszállóját és ehhez át kellet vágni egy víz
mosta völgy szerű területen. Már oda fele seggre ültem párszor, de csak hajtott
a kíváncsiság és bekecmeregtem a fal alá. - Hú ez szép fal lehetne utakat kialakítani
- gondoltam. Nagyon nem tudtam elidőzni, Ivett a túloldalról szólt, hogy menni
kellene, mert nem érünk át a kőfülkéhez és még le kell jutnunk innen. Vissza
kellet mennem, de nem fent, hanem kicsit lejjebb kezdtem a traverzálást, ahol
még lejtősebb csúszósabb és hosszabb volt a hegyoldal. Ülve kezdtem az
oldalazást, leszorítva a két mankót hogy nagyobb legyen a tapadás. Az egész
nagyon meredek volt és egy sziklás szakadékban végződött, ami olyan 6-8 méter lehetett, de közel függőleges.
A vizes avaron és a kis kavicsokon hírtelen megcsúsztam és ijesztően gyorsan
szánkáztam a szakadék felé. Megpróbáltam egyik mankómmal elkapni egy fát, de
elvétettem... Innentől már tényleg nem láttam sok esélyt. Tipikus ostoba
baleset, amit elkövethet egy túrázó... 10-12 métert csúsztam, de a szakadék előtt nekimentem egy
keresztben kidőlt fának, ami az avarban feküdt. Nem volt vastag, de épp
megtartott. - Huh! Hajszál híja volt.. - Semmit nem tudtam ezután csinálni, csak feküdni és nevetni. Ivett, aki ezt a
másik oldalról egy sziklán állva nézte végig, úgy megijedt hogy sírva is fakadt.
A kidőlt fa segítségével visszakapaszkodtam,
majd átértem a másik oldalra - szerencsésen túlélve ez a kis malőrt.
Tovább folytattuk az ereszkedést, persze turista úthoz
továbbra sem volt közünk. Ezt jócskán igazolta egy gépágyú löveg, amit az egyik
sziklán találtam meg. Ott hevert az orrunk előtt békésen. Végül is jól ment az
ereszkedés, bár általában a mankót lefelé dobáltam és csúszva-mászva mentem
utána. Már közel volt az aszfalt út és
majdnem le is értünk, amikor találkoztunk a következő problémával. Vagy le
mászunk egy 5 méteres szakaszon, vagy vissza megyünk. Ráadásul már az egyik
mankóm, leesett... Mind a két lehetőség nagyon
nehéz volt, de nem volt már időnk, se erőnk... így tudtuk: le kell
másznunk! Persze a szikla mohás, vizes, tele avarral és sárral. A kezünk és a
cipőnk sáros és csúszós. Sokáig matekoltunk. Csak hogy érezzétek, ezen az egy helyen,
több mint egy órát töltöttünk. Végül úgy sikerült lemászni, hogy egy késsel egy
karnyi fát félig bevágtunk, és ezt használtuk kötélként. Én előre másztam és
sikeresen megálltam egy kisebb párkányon, ahol szpottoltam Ivettnek. A
cuccainkat pedig ledobtuk az avarba. Ivett remegő lábbal jött utánam, teljesen
fel volt pörögve. Sosem mászott még sziklán és egyből a legszarabb körülmények
között egy visszamászással kezdet. - Hiába, bele a közepébe. - Lejutottunk és
ez igazán feldobott mindkettőnket. Elégedetten ballagtunk az aszfalton a kocsi
felé.
A nyugisabb rész
 |
| Ivett a Fekete-kő csúcsán |
 |
| A fal |
 |
| A csúcson |
 |
| Lecsúszásom helyszíne, utána a szakadékkal |
 |
| Gatyafékes közlekedés |
 |
| A hüvely |
Már két óra volt és még sötétedés előtt meg kellet találnunk
ideiglenes lakhelyünk a Pilisszántói kőfülkét. Kocsival mentünk vissza Szántóra.
Nem volt időnk tétlenkedni, lassan sötétedni kezdett. Még mindig fülemben csengtek
Szeki szavai: „nem könnyű megtalálnia a kőfülkét, de ne adjátok fel!” „nincs messze” :) Már kezdetnek rossz helyen
mentünk be az erdőbe, persze turista út itt sem volt, csak a vadak által kijárt
ösvények. Több mint két órába került, meg némi telefonos segítségbe, de
sikerült megtalálni a barlangot. Épp sötétedett, de ott voltunk. Gyors tábor kialakítás, tűzgyújtás és már
melegedtek is a babkonzervek. Október vége lévén hamar sötétedett és hideg is volt,
de az óra átállítással nyertünk még egy órát, így sokat tudtunk aludni. Másnap
reggel hamar találtunk egy jó utat és fél óra alatt leértünk.
Kocsival mentünk át Dobogókőre. Onnan folyattuk túránk ami
az előző naphoz képest laza séta volt, végig túra út vezetett a Zsivány-sziklákhoz
és itt embereket is lehetett látni. Végül a Dobogókői kilátóban megebédeltünk
és indultunk haza. Nem tudtunk elmenni a pilisszentkereszti cukrászda mellet
úgy, hogy ne térjünk be, így azzal zártuk a kis túránkat.
Bár a három fő cél között kocsival közlekedtünk így is nagy
élmény volt a túra. Sokkal jobban vissza rántja az embert az életbe mint azt mások
gondolnák. Rengeteg apró dolog okozott nehézséget, amit egészségesen nem vettem
volna észre, de ez az ami előre viszi az embert. Egy hónapja még járni sem
tudtam (mankóval sem) most meg túrázok.
 |
| Fagyűjtés közben |
 |
| Melegszenek a babkonzervek |
 |
| Mankó és bakancs |
 |
| Zsivány-sziklák |
 |
| Vissza az életbe |
Zoli
