#CLIMB#CHILL#FEEL GOOD

Csak öt mínusz, mégis lágyan tol ki magából a steiler rissz. Áthaladok rajta és végre kényelembe helyezem magam. Nem hozott zavarba, de nem erre számítottam. Egy flörtölésbe váltó beszélgetésre hasonlít a dolog, egy lány barátoddal… váratlan, de nem feszéjez, kényelmesen mozgok az ismeretlenben.

Ezt az utacskát régebben kinéztem már. Legutóbb a Draschgrat egyik standjában eltöltött másfél óra alkalmával szemezgettem vele hosszasan. Első látásra vadabbnak tűnik, mint ahogy azt beszélik. Szép vonalai vannak, határozott, sportos és dögös… már akkor eldöntöttem, hogy közelebbről szemügyre veszem.

A bemelegítés:

Utazásunk vonala

A többiek (Zsolti, Zoli és Bandi) semmit mondóan rándítanak vállat az autóban, mikor Hohe Wand közeledtével közlöm a napi programot (Norbertsteig + Ausztriasteig). Zolinak dereng csak valami.

Mind a négyünkön egy megfoghatatlan nyugalom ül  és ez akkor sem változik, amikor a fal közelébe érünk. Nyoma sincs a fokozódó adrenalin termelésnek, az egész olyan…. olyan „chill”. Nem rohanunk, kényelmes tempóban elszürcsölünk egy kávét a jó öreg Herrgottschnitzer házban, pedig mindjárt dél. Viki mindig örömmel fogad minket, mi pedig élvezzük a vendégszeretetét.

A kávé jót tett és az út beszállóját hamar megtaláljuk, sok ismerős közt fekszik. Agyonmászott útjaink csupán karnyújtásnyira törnek innen a magasba. A stand pár méter magasban fekszik, így fel kell kapaszkodni. Helyünk nem sok van, így bukdácsolva öltözködünk.

Bandi hangolódik

A beszállóból 2 út is indul. A miénk szolidan traverzál  balkéz felé, a másik merészen szalad fel egy szépen csillogó nitt soron. Belerévedek a vadabbik felhágás szép útvezetésébe. Zsoltinak említem, hogy legközelebb erre megyünk. Sem a nevét, sem a fokozatát nem tudom biztosra. Talán VII-, ez dereng,  de már az első pár métere csodásan néz ki.

Szolid kezdés:

a Norbertsteigben, majd egy hosszabb traverz jellegű mászás után azonban határozottan megindulunk felfelé. Nem sok, kb. 60 méter az egész, de annál izgalmasabb. Repedés, kéményke, tábla, van itt minden, még egy kis plusz is. Leszólok a többieknek, hogy óvatosan tapogatózzanak. Minden második fogás mozog… itt bizony ha rossz helyre nyúlsz, azonnal repülsz.

A srácok rutinosan mozognak, nincs gond.  Bandi néha jobban elmerül a mászásában. Kicsit várunk rá a toppon, nem sürgetjük, mi sem sietünk sehová. Viszont: A múlthéten a teremben elég bután estem ki egy útból és bal térdem megzúztam. Azt hittem jó lesz mostanra, de kétszer is cserben hagyott egy váratlan összecsuklás formájában. Ezzel lőttek a holnapi terveknek, pedig kimondottan egy komolyabb út miatt jöttünk ki. Talán egy pillanatra bosszankodom, aztán elengedem az érzést, minek feszüljek rajta.

A randi vége

Az idilli csendet néha őrült sikolyok és hangos kötélcsattogás töri meg. Egy banda highlineozik a fejünk felett. Néha percekig bámulom őket és örömmel nyugtázom, hogy vannak nálunk betegebbek is itt a környéken.

Highline

Az út végezténél sokfelé távozhatunk, de mi az Austriasteiget választjuk. Van egy kis törés a két út között, ahol nem túl durva, de mégis úttalan utakon jutunk tovább. Zsolti megkeresi az induló standot és beszerel. Én megvárom a többieket, hogy mutassam az utat. Bandi az előző partitól megrészegülve támolyog át a gerinc darabkán, majd köldökzsinórjánál fogva Zolit is átvezeti.

Pajti a gerincen

Fogalmam sincs így utólag, hol járt az eszem…  de már csak az első  standban eszméltem, hogy eltévedtem… nem erre akartam jönni. Fogalmam sincs, mi az út neve és nehézségéről sem, de nem frusztrál. 2 kötélhossz, laza mászás. A többiek is gond nélkül, mosolyogva abszolválják.

Pihenni jöttünk, így nem kíméljük a magunkkal hozott söröket.  A lenti kempingben folytatjuk a sörök elropogtatását, de nem csúszunk bele az éjszakába. Holnap csak egy komolyabbat kéne mászni, hanem is az eredetileg tervezetett.

Ember tervez:

Az éjszakai viharos szél nem csak a sátrunkat billegtette, de másnapi terveket is messze fújta. A pontot az „i”-re a zivatarosra forduló idő tette fel. Kissé csalódott a társaság, mikor lefújjuk az aznapi több kötélhosszas mászást, de a mászó iskolában rajtunk ütő vad esőzés döntésünk helyességét igazolja.

Az ilyen hétvégék eredményességét már rég nem teljesítményben számolom. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy maradéktalanul megkaptuk amiért jöttünk. #climb#chill#feelgood

Jani 

TALÁLKOZÁS EGY RÉGI SZERELEMMEL...

Mindenki emlékszik az első nagy szerelmére… persze elmúlt már és az emléke is megkopott, de ha az ember találkozik vele, mindig gyorsabban ver egy kicsit az ember szíve. Hohe Wand neve ismerősen csenghet  minden mászó fülében. Talán nem is akad hazánkban olyan mászó aki nem mászott volna pár kötélhosszt itt, ami érthető hisz közel van, jól kiépített és kellően magas is ahhoz hogy más érzést nyújtson, mint kis hazánk mászó helyei. Engem is sok emlék köt ide. Az első több kötélhosszas utak mászása, emberek, történetek és igen… akárhányszor visszatérek, érzem, hogy itt lettem igazán először szerelmes.

Jó érzés visszajárni ide és büszkén mutogatni azoknak, akiknek még új az efféle magas fal. Most hétvégén újra kilátogattunk egy tanulómászás alkalmából.  Zoli még sose mászott több kötélhosszt, adta magát a helyzet és nem volt kérdés, hogy hová megyünk. Ha az ember teheti, akkor legalább két napra jön. Anyagilag jobban megéri és mondjuk csak 3 óra az autóút, de jobb frissen belevágni egy mászós napba.

A fal alatti parkoló tömve van mire megérkezünk, éppen hogy akad hely az autónak. Kicsit szöszmötölünk a cuccokkal, de már mennénk a fal alatti erdőbe… itt a placcon nagy a forrósság. Az utunk ma a Draschgrat-on át vezet majd a fal tetejéig. Egy szép könnyed mászás, kezdőkkel sokszor mászom ezt az utat. Kissé kitett, de hamar túllendül mindenki a kezdeti sokkon és a látvány mindenért kárpótol. Sokszor másztam már, régi ismerősként köszönnek vissza a fogások… úgy mint az első csók ami pár év múlva újra ugyan ott, ugyan úgy megtörténik… csak a rutin változott az érzés a régi.

A népszerű utakban általában toporog 1-2 parti a beszállásnál, most sincs ez máskép,  várunk egy kicsit amíg a lány a köldökzsinórjánál fogva, bizonytalan mozdulatokkal eltűnik a szemünk elől… úgy látszik, neki ez az első csók.

7 kötélhossz. Zolit nem hatja meg a kitettség… jól haladunk de, utolértük az előző partit. Nem egyszerű, négyen vannak. Nehéz eligazodni a kiosztáson, inkább nem mászunk át rajtuk, így egy standba be is szorulunk úgy másfél órácskára. Elbújunk, van árnyék, nem bosszankodunk. A nagy relaxban be is alszom… ilyen még nem történt velem... standba elaludni… na, de tényleg kényelmes a hely és nem vagyok valami kipihent.

Draschgrat

Draschgrat

Relax a standban

20h is elmúlik, mire kiszállunk a falból. Nem egy rekordidő az biztos, de nem zavartatjuk magunkat, minek is… nem idegeskedni jöttünk. Kényelmes sétával visszaereszkedünk a parkolóba és legurulunk a kempingbe… jó késő van már… a standban megálmodott sörözésből ma már semmi nem lesz.

Reggel pihenten kelünk. A szokásos kávé után hamar elhagyjuk a kempinget. Reggel 8 de mi már megyünk kocsival a fal aljához… ma kettőt kéne mászni.. egyiket délelőtt, a másikat délután. A déli hőséget valami hideg sör mellett tölteném egy vendégházban. A terv jól működik, 9-re már a falban vagyunk, a tempó remek, az út is szép… Duettsteig egy V.-ért, nem is tudom.. talán 6-7 kötélhossz ez is.  Némileg kitettebb, mint a tegnapi út, de Zolit nem hatja meg… rutinosan mászik. Megtaláljuk az út kiskönyvét, belelapozok… 1,2,3,4,5 bejegyzésem is akad. Igen, ezt is másztam párszor az évek alatt. Írunk bele egy újat, ha már elővettük, utolsó lap, utolsó előtti bejegyzése.

A bejegyzés

A könyv

Zoli tolja előre

2 osztrák partin is átmászunk. Muszáj, ma nincs kedvem időzni a falban, meleg van, itt nincs árnyék. Kicsit hőbörögnek, de aztán feladják... hát persze, simán faképnél hagyjuk őket.  11 órára már kint is vagyunk, remek! Irány a kocsi aztán a Herrgottschnitzer ház. Másodjára vagyok itt, jó fej a brigád, régi barátként fogadnak pedig csak egyszer töltöttem itt 2 éjszakát. Kajálunk és dobunk egy jó sört is mellé.

A söröcske

Irány a másik út… áhhh mégse… tuti megint tele lesz és ha beégünk, akkor sose indulunk haza. Nem akarok megkockáztatni egy éjjeli hazaérkezést, fáradt vagyok!  Marad az ÖTK Klettergarten, mászosuli… pont jó zsibbasztó így délutánra. Zolival kis ereszkedés gyakorlás, némi boulder… a végén még beleugrik egy VIII-as útba felsőzve. Elsőre kimegy… hmmm.. szép. Megérte 2 hónapon át rendesen lejárni edzeni.

Boulder

Boulder

Sunshine

Süttetem magam még egy kicsit a napon, de ma már nem mászunk többet. Elégedett vagyok, bár nem másztunk sokat. Nem világot megváltani jöttünk, jó ez így. Még vetek pár pillantás a visszapillantó tükörből a távolodó falra… régi szerelem már, de mindig örömmel fogad és épp oly jó vele pár nap mint majd 10 évvel ezelőtt.

Jani

HOHE WAND

Egy Hohe Wandon eltöltött hétvége élményei:

„A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem – hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.”

A mostani hétvégét hosszas tervezgetés után, kis hazánkat elhagyva, a gyönyörködtető Hohe Wandon töltöttük. Akik már egy picit régebb óta másznak azok számára bizonyára igen kedvelt hely.  Hohe Wand Ausztriába, a Gutensteiner Alpokban, Bécstől 70km-re található. Hohe Wand a Magyarországhoz egyik legközelebb található sziklamászó paradicsom. A sziklafalak (néhol majdnem 200 m magas, mészkő, déli tájolás) egy nemzeti park kellős közepén találhatók. Mára csaknem 1000 nittelt mászóút kúszik fel a falakon és bordákon a fennsíkra UIAA 3-tól UIAA 10-es fokozatig.

Szombat reggel, a megbeszélt 6:30-as indulással indult a móka. Sajnos sokan végül lemondták a hétvégét, de azért így is három autónyi kis sereg gyűlt össze, hogy ismét kiszakadjunk a mindennapok forgatagából. Az út nagyjából mindenkinek már ismert volt, így az első kocsi (Csabi, Piro, Guszti, Trixi) délelőtt már a kempingben volt, a többiek (Jani, Hella, Roli, Zoli, Bence, Feri, Era) pici késéssel, de megérkeztek. Őket már a lefoglalt sátorhely várta. Gyors sátorállítás, útbaigazítás és hogy ne is húzzuk az időt fel is mentünk a felső parkolóba. Csaba és Guszti ide nem tartottak velünk, ők már a kiszemelt út beszállójához mentek. „Traumund Wirklichkeit”-ot választották az első napra (6+, 6 kh) váltott mászásban. Az útról egyenlőre sajnos nem tudok nyilatkozni, de remélem hamarosan én is olyan kemény leszek, hogy személyes beszámolót írhassak róla! J

Betty & Paul kiszállás

A parkolóban rögtön egy izgalmas esettel indítottuk a hétvégét, szokásos pakolászás, kinek a zsákjába mi kerüljön: köztesek, hevederek, cipő, víz, zia, sisak, beülő, egy kis szénhidrát  és bátorság a több kötélhosszas úthoz. Egyszer csak jajgatás, siklőernyős kiabál és puff (az ernyője beakadt egy oszlopba és az lerántotta). Egy pillanatig mindenki megdermedve állt, de aztán odarohant, hogy „ugye nem történt semmi komoly baja”. Az enyhén sokkos hapsi a hátát fájlalta, így rögtön helikopter és mozdulatlanság. A kis sárga rotoros pár percen belül ott is volt, bár rögtön nem vett észre minket. Era addig hozzáértő szaktudással nyugtatta az osztrák delikvenst. Itt azonnal szemlélhettük is, hogy egy „hegyi mentés” hogyan zajlik. Nagyon fontos tudni, hogy vész esetén mit is tegyünk, így Jani elmagyarázta ilyenkor mi az azonnali teendő. (Remélhetőleg a jövőben az ilyen esetekből nem élesben kell tanulnunk és a hapsi is jól van azóta!)

Trixi a Draschgrat kiszállásában

Gyors kalauzolás, hol találjuk a mászósulit, a mászóutakat. Sajnos eléggé kicsúsztunk az időből és a felhők is esőre álltak, ezért Jani úgy döntött, hogy Rolinak és Ferinek a nagyfalazás gyönyörűségének bemutatását elnapolja. Maradt a kettes mászóparti (Jani, Trixi), a kiszemelt út pedig a „Draschgrat schwer” (5+, 8 kh) váltott mászásban. Szerény személyemnek második olyan nagyfalas mászása, amit váltott mászásban, elölben is mászok. Paramanóval megbeszéltem, hogy tudom, hogy szeretne velem tartani, de most aztán lent marad, velem ugyan nem jön. Kötélhossz-kötélhossz után, stand-stand után, utolsó előtti standba felérkezek, Jani mosolyog . Gyanakodva nézem, hogy mi lehet az oka. Előre nézek, egy picit durvább formáció (5+, persze ezt a számot utólag közölte velem). „Most tényleg én jövök?” „Bizony!” „Hát jó”… Az uhh, ahh, ppfff, parázok, toljad Trixikém, kemény vagy szavak után végül akkora mosollyal standoltam, hogy azt hiszem életem egyik legjobb élménye lett. Még egy kötélhossz Jani vezetésével – neki ez az út nem okozott  túl nagy fejtörést, megerőltetést  - és fent vagyunk. Az érzés leírhatatlan. Az út egyébként nagyon jól nittelt, a standok szinte végig két pontosak, jól és könnyen észrevehetőek, zsebes fogások, peremek és jó lépések.

Csipet csapat

A banda másik fele (Piro, Era, Bence, Feri, Roli, Zoli, Hella) addig túrázott egy hatalmasat. Estére mindenki  jól eső fáradtsággal beesett a kempingbe, ahol már előre elkészített – nagyon finom - vacsora fogadta a társaságot. Köszönjük szépen Era! Persze utána a pálesz sem maradhatott el sör kíséretével. Hatalmas nevetések, mesélések, hülyéskedések, igazi mászónap utáni hangulat.

Draschgrat

Vasárnap korán kelés, sátorbontás és megbeszélés, hogy aznap mi lesz a program, irány a fal. Roli és Feri végre nagyfalon. A kiszemelt: a „Postlgrat” (3+, 7 kh), a bitorlók: Roli, Feri, Jani, Guszti, Piro).

Zoli, Bence, Hella és Era ma is a trekkingelés mellett voksoltak, az elmeséltek alapján gyönyörű volt.

Csabi és én ma más fele vettük az irányt. Cél: „Betty & Paul” (6, 5 kh) váltott mászásban. Reggel már megbeszéltük, hogy ki melyik kötélhosszt szeretné kimászni elölben, így én voltam az első kötélhossz felelőse. Csabi vállalta a keményebb szakaszokat, ő  folyamatosan 5, 5+, az utolsó kötélhosszban 6-os szakaszokat mászott. Ez az út egy picit izmosabb volt, a keményebb részeknél reibungosabb, kevesebb lépéssel. Végig nagyon jól nittelt, könnyen követhető, 5 kötélhosszas út, ami tele van szép, technikás lépéssel. Kiszállás után egy kis pihi a réten, séta le az ösvényen a parkolóhoz.

Mászósuli

Az arcokat elnézve, Ferinek és Rolinak, még ha elsőre kicsit kemény is volt, nagyon tetszett a nagyfalazás. Gyorsan eltelt ez a két nap, de hát dolgozni mindenkinek kell, így go haza.

Nekem mérföldkő volt a hétvége, fantasztikusan éreztem magam. Remélem a láthatatlan kis társam már rájött, hogy szükség nincs rá, így nehezebbnél – nehezebb utakat mászhatunk a közeljövőben. Én biztosan átléptem egy határt a sok közül. Köszönöm!  „Mikor jön a következő kiruccanás???” J                                                                                                             

Trixi