HOHE WAND

Egy Hohe Wandon eltöltött hétvége élményei:

„A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem – hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.”

A mostani hétvégét hosszas tervezgetés után, kis hazánkat elhagyva, a gyönyörködtető Hohe Wandon töltöttük. Akik már egy picit régebb óta másznak azok számára bizonyára igen kedvelt hely.  Hohe Wand Ausztriába, a Gutensteiner Alpokban, Bécstől 70km-re található. Hohe Wand a Magyarországhoz egyik legközelebb található sziklamászó paradicsom. A sziklafalak (néhol majdnem 200 m magas, mészkő, déli tájolás) egy nemzeti park kellős közepén találhatók. Mára csaknem 1000 nittelt mászóút kúszik fel a falakon és bordákon a fennsíkra UIAA 3-tól UIAA 10-es fokozatig.

Szombat reggel, a megbeszélt 6:30-as indulással indult a móka. Sajnos sokan végül lemondták a hétvégét, de azért így is három autónyi kis sereg gyűlt össze, hogy ismét kiszakadjunk a mindennapok forgatagából. Az út nagyjából mindenkinek már ismert volt, így az első kocsi (Csabi, Piro, Guszti, Trixi) délelőtt már a kempingben volt, a többiek (Jani, Hella, Roli, Zoli, Bence, Feri, Era) pici késéssel, de megérkeztek. Őket már a lefoglalt sátorhely várta. Gyors sátorállítás, útbaigazítás és hogy ne is húzzuk az időt fel is mentünk a felső parkolóba. Csaba és Guszti ide nem tartottak velünk, ők már a kiszemelt út beszállójához mentek. „Traumund Wirklichkeit”-ot választották az első napra (6+, 6 kh) váltott mászásban. Az útról egyenlőre sajnos nem tudok nyilatkozni, de remélem hamarosan én is olyan kemény leszek, hogy személyes beszámolót írhassak róla! J

Betty & Paul kiszállás

A parkolóban rögtön egy izgalmas esettel indítottuk a hétvégét, szokásos pakolászás, kinek a zsákjába mi kerüljön: köztesek, hevederek, cipő, víz, zia, sisak, beülő, egy kis szénhidrát  és bátorság a több kötélhosszas úthoz. Egyszer csak jajgatás, siklőernyős kiabál és puff (az ernyője beakadt egy oszlopba és az lerántotta). Egy pillanatig mindenki megdermedve állt, de aztán odarohant, hogy „ugye nem történt semmi komoly baja”. Az enyhén sokkos hapsi a hátát fájlalta, így rögtön helikopter és mozdulatlanság. A kis sárga rotoros pár percen belül ott is volt, bár rögtön nem vett észre minket. Era addig hozzáértő szaktudással nyugtatta az osztrák delikvenst. Itt azonnal szemlélhettük is, hogy egy „hegyi mentés” hogyan zajlik. Nagyon fontos tudni, hogy vész esetén mit is tegyünk, így Jani elmagyarázta ilyenkor mi az azonnali teendő. (Remélhetőleg a jövőben az ilyen esetekből nem élesben kell tanulnunk és a hapsi is jól van azóta!)

Trixi a Draschgrat kiszállásában

Gyors kalauzolás, hol találjuk a mászósulit, a mászóutakat. Sajnos eléggé kicsúsztunk az időből és a felhők is esőre álltak, ezért Jani úgy döntött, hogy Rolinak és Ferinek a nagyfalazás gyönyörűségének bemutatását elnapolja. Maradt a kettes mászóparti (Jani, Trixi), a kiszemelt út pedig a „Draschgrat schwer” (5+, 8 kh) váltott mászásban. Szerény személyemnek második olyan nagyfalas mászása, amit váltott mászásban, elölben is mászok. Paramanóval megbeszéltem, hogy tudom, hogy szeretne velem tartani, de most aztán lent marad, velem ugyan nem jön. Kötélhossz-kötélhossz után, stand-stand után, utolsó előtti standba felérkezek, Jani mosolyog . Gyanakodva nézem, hogy mi lehet az oka. Előre nézek, egy picit durvább formáció (5+, persze ezt a számot utólag közölte velem). „Most tényleg én jövök?” „Bizony!” „Hát jó”… Az uhh, ahh, ppfff, parázok, toljad Trixikém, kemény vagy szavak után végül akkora mosollyal standoltam, hogy azt hiszem életem egyik legjobb élménye lett. Még egy kötélhossz Jani vezetésével – neki ez az út nem okozott  túl nagy fejtörést, megerőltetést  - és fent vagyunk. Az érzés leírhatatlan. Az út egyébként nagyon jól nittelt, a standok szinte végig két pontosak, jól és könnyen észrevehetőek, zsebes fogások, peremek és jó lépések.

Csipet csapat

A banda másik fele (Piro, Era, Bence, Feri, Roli, Zoli, Hella) addig túrázott egy hatalmasat. Estére mindenki  jól eső fáradtsággal beesett a kempingbe, ahol már előre elkészített – nagyon finom - vacsora fogadta a társaságot. Köszönjük szépen Era! Persze utána a pálesz sem maradhatott el sör kíséretével. Hatalmas nevetések, mesélések, hülyéskedések, igazi mászónap utáni hangulat.

Draschgrat

Vasárnap korán kelés, sátorbontás és megbeszélés, hogy aznap mi lesz a program, irány a fal. Roli és Feri végre nagyfalon. A kiszemelt: a „Postlgrat” (3+, 7 kh), a bitorlók: Roli, Feri, Jani, Guszti, Piro).

Zoli, Bence, Hella és Era ma is a trekkingelés mellett voksoltak, az elmeséltek alapján gyönyörű volt.

Csabi és én ma más fele vettük az irányt. Cél: „Betty & Paul” (6, 5 kh) váltott mászásban. Reggel már megbeszéltük, hogy ki melyik kötélhosszt szeretné kimászni elölben, így én voltam az első kötélhossz felelőse. Csabi vállalta a keményebb szakaszokat, ő  folyamatosan 5, 5+, az utolsó kötélhosszban 6-os szakaszokat mászott. Ez az út egy picit izmosabb volt, a keményebb részeknél reibungosabb, kevesebb lépéssel. Végig nagyon jól nittelt, könnyen követhető, 5 kötélhosszas út, ami tele van szép, technikás lépéssel. Kiszállás után egy kis pihi a réten, séta le az ösvényen a parkolóhoz.

Mászósuli

Az arcokat elnézve, Ferinek és Rolinak, még ha elsőre kicsit kemény is volt, nagyon tetszett a nagyfalazás. Gyorsan eltelt ez a két nap, de hát dolgozni mindenkinek kell, így go haza.

Nekem mérföldkő volt a hétvége, fantasztikusan éreztem magam. Remélem a láthatatlan kis társam már rájött, hogy szükség nincs rá, így nehezebbnél – nehezebb utakat mászhatunk a közeljövőben. Én biztosan átléptem egy határt a sok közül. Köszönöm!  „Mikor jön a következő kiruccanás???” J                                                                                                             

Trixi