Mostanában
egyre többen csatlakoznak szűk kis csapatunkhoz. Innen jött az ötlet, hogy
tartsunk egy amolyan házi tanfolyamot, ami négy hétvégéből fog állni. Itt
igyekszünk átadni azt a keveset amit tudunk. Csomókról, standokról.. stb.
Persze korántsem olyan részletesen mintha egy hivatalos tanfolyamon lenne az
ember, de azért néhány dolgot elengedhetetlen elsajátítani a biztonságos
mászáshoz. És hozzá tartozik, hogy itt mindenki tanul... mi is tanulunk,
ismétlünk, aminek mindig hasznát vesszük.
Nos a
bloggolás most kezdődik, de az okítás a múlt héten. Az első felvonás a
Pilisszántói kőfülkében volt, a második már Várgesztesen. A Száz Holdas Pagony
ideális kezdő mászóknak, hiszen itt mindegyik út, IV-es. Jani elmagyarázta az
ereszkedés és biztosítás műveletét. Egy fára felmászva pedig hevedert és
karabinert helyeztünk el, innen szimulálva a pruszikos ereszkedést.
Mindenki
kipróbálta, hogy mennyire megy neki a dolog, majd folytattuk élesben.
Miután
felvittük a kötelet a standba, a többiek másod mászóként folytatták. Eddigre
már jócskán esett az eső, erre számítani is lehetett az előrejelzésből, de ezekben az utakban nem
okozott különösebb gondot. Ezután pedig mindenki gyakorolta az ereszkedést.
|
Zsolti |
|
Trixi |
|
Mutasd meg a perec csomót!.. de utoljára mondom... |
Esőben
szaladtunk át a Zinne falhoz. Kacsa és Ágoston már javában másztak. A fal
kicsit áthajló, így annyira nem volt vészesen vizes. Mi is lassan kezdtünk
beleállni a nehezebb utakba, miután újból elállt az eső. Persze azért a
repedések csúszósak voltak. Amik pár hete elsőre kimentek, most nagyobb
kihívást jelentettek. Teljesen máshogy kellett mászni az utakat, mint eddig. Trixivel
először a Zinne-repedést (V/V+) másztuk, majd a Simulós (VII-) következett. Az
út kétharmadánál a repedés nagyon csúszott, nyírkos volt. Nem sikerült
megoldani, bár Jani és Ágoston könnyen vették az akadályt. Kacsáék előtte már
próbálgatták a Peckes (VII-) és Táblás (VI+) utakat. Jani balszerencséjére
csurom vizes volt az út, amit múltkor félbe hagyott.
|
Kacsáék a Pagony falnál |
A többiek:
Timi, Roli, Bandi és Zsolti a bal oldali könnyebb utakat mászták, majd jobbra a
Három gráciától, szintén találtak néhány kellemes utat...Hazafelé
sörözés és fagyizás :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése