ÉN A HÉTPETTYES KATICÁKKAL VAGYOK

Az eredeti tervekhez képest, megfogyatkozott csapattal érkeztünk a várgesztesi parkolóba. Volt aki a heti hajtás és másnaposság miatt esett ki. És volt, akit a kora reggeli Slipknot új albumának dübörgése demoralizált. Úgyhogy csak öten baktattunk fel a kéken, majd a baloldali falakhoz vettük az irányt.

Egy ködös reggelen

Amikor ezen a ködös, nyirkos reggelen másztam fölfelé egy találomra kiválasztott úton, még nem gondoltam volna, hogy délutánra ellepnek minket a harlekin katicák. Sokkal inkább az járt a fejemben, hogy odafigyeljek a mozgásomra. A fal helyenként vizes volt és meglehetősen bizonytalanul lépkedtem a csúszós peremeken.

Tőlem jobbra Jani vitte fel a kötelet. A standban kicsit elidőzött Marcival. Neki ez volt az első bevetése, de azt hiszem elkapta a feeling.

Marci és Jani a ködben

Gábor bűvészkedik

Soma jött utánam. Meglepően ügyesen haladt fölfelé. Gábor pedig Marciék útjában próbált szerencsét. Aztán egész délelőtt és kora délután itt másztunk a Lapos-falnál. Különösebben nem nehéz utakban mozogtunk. Főleg repedéseket és a különböző utak direkt variánsait próbálgattuk. Igazi élménymászás volt ez.

Közben kisütött a nap, jó sok parti mászott már körülöttünk. Zoliék is befutottak, akik a környéken kirándultak. (Nem semmi a srác. Még alig hagyta el a kórházat, már mankóval kirándul. Gyanítom, hamarosan újra mászni fog.) Felmentek a Zsigmond-kőhöz és voltak a Mátyás-pihenőnél is.

Ivett és Zoli

Soma adagolja neki

Mi közben átköltöztünk a Kristály-falhoz. Soma felvitte a kötelet a Kötélvontatók útján, majd Marci és Gábor ezt, illetve a Bruchner Szigfrid elmékutat mászták. Mi Janival a Psyché-t toltuk. Ő fájós térddel én meg fájós újjakkal, de azért adta a délután is. Még belekóstoltunk a Jégkrémbalettbe is. Közben már hétágra sütött a nap és megjelentek a harlekin katicák. Vagy más néven rémkaticák. Ezek a rettegett ragadozók most rajzottak. Valószínűleg még az utolsó melegebb napokon, így a tél előtti időszakban tömegesen keresnek telelőhelyet. Rengeteg volt a ruhánkon és a falon is. Csíptek és haraptak.

Én pedig egy alkalommal amikor felfogtam egy kisebb peremre, szétnyomtam egyet véletlenül, majd megcsúszott rajta az ujjam és kiestem az útból. Jó kifogás, mi?

"Domború hátam, pöttyös a szárnyam, baktat a fűben hat pici lábam. Mászom a dombra szárnyamat bontva, ringat a szellő, ez csak a dolga. Szállok az égen, nap süt a réten, hét kicsi pöttyöm csillan a fényben, ámde megállok, rád ha találok, nyújtsd fel az ujjad: arra leszállok..."

Még világosban csomagolni kezdtünk és hazafelé vettük az irányt. Jó nap volt. Azért remélem látunk itthon még sokáig őshonos katicafajokat is, nemcsak ezeket a rémkaticákat.   

Szeki