Robi az utóbbi időben vonzódik a Mátrához, nekem gyerekkori
élményeim fűződnek a hegységhez. Fiatalon keresztbe – kasul betúráztam, és
nagyon szeretem. Imádom az andezitet, ezért egyértelmű volt, hogy előbb utóbb
ellátogatunk Pálosvörösmartra, a Hollókő sziklákra egy kis mászó túrára.
Budapesttől 87 km-re
van Pálosvörösmart, ahonnan utunk vezetett a sziklák felé. A takaros kis falu
temploma mellett találtunk egy kis parkolót, és mint utóbb megtudtuk, pár száz
méterre feljebb, a temetőnél is le lehet parkolni. A temető után hamar
rátaláltunk a piros háromszögre, ami 30 perces kényelmes gyaloglás után
felvezetett minket az andezit tömbök tetejére. Csodás időnk volt, az erdő buján
zöldellt már, apró virágok szegélyezték az ösvényeket, a levegőben már ott volt
a tavasz illata. Ahogy felértünk és a teraszos andezit tömbökön szökdécseltünk,
a szemben lévő domboldalon szarvas csordát pillantottunk meg, ahogy két – három
méteres távolságra száguldanak a fák közt. A lomb még nem olyan sűrű, hogy
elrejtette volna őket. Gyönyörködtünk egy kicsit, aztán a tömbök végén, egy kis
ösvényen leereszkedtünk a falak alá. (A piros háromszög az út elején egyébként
elágazik, és aki nem akar felmászni a tetőre, választhatja az alsó ösvényt,
azonban ha sűrű a növényzet, talán lentről nehezebb rátalálni kicsit.)
Olyan látványt nyújt a fal, mintha fekete bástyák dőlnének
egymásnak, hívogatóan magas falakkal gyönyörködtetik a mászót. Andezit,
pormentes, fekete rétegek, hívogató fogásokat, biztos lépéseket adnak a
nehezebb falakon is. Hármas és négyes falakat nem nagyon találni. Kiépítve (V-) -tól felfelé vannak. Én magam nagyon szeretem az andezitet, mert alapvetően
lábból mászom, és ezen a kőzeten atom biztos lépések segítik a mászást, azonban
ujjas fogások nehezítik, amik ránevelnek arra, hogy a sziklához húzzuk
magunkat. Andeziten mindig jobban mászom, és az önbizalmam is nagyobb. Bízom a
kőben. Kevés rajta a zöldség, néhol mohától zöldell, helyenként páfrányok nőnek
rajta, de alapvetően tiszta, nem omlik, ha törik, akkor egyértelműen lötyög,
tapad tisztességgel. Robi is sokat tanult technikából ezeken a falakon.
A
falakat takarosan rendbe tették az utóbbi időben. A tömbtetőkön ezüstösen
csillan a napfény az új pántokon, a falban több helyen fényes nittek, és
átfestett, jól olvasható út nevek tanúsítják, hogy ezt a helyet bizony karban
tartják. Több szempontból is ajánlott gyakorlásra, tanulásra a hely. Pár perc
alatt fel lehet szaladni a tetejére, és belógatható a kötél a nehezebb utakba
is, így felsővel is lehet próbálkozni a nehezebb részeken. Elől mászásra is jól
alkalmas, bár volt ahol merészen ritkán voltak szögek, de a legtöbb út jól
belátható és megtervezhető. Már megérkezéskor megakadt a szemem a Két Lottin.
Rámorogtam, mint egy oroszlán, mikor végignéztem rajta, és vonzott az út,
mindenképp meg kellett próbálni.
Az utak viccesek: ,,Nándi már nagy fiú” , ,,Akasszál már” … J Beszédesen vonzóak a falak. Olyan megbabonázós érzés.
A falak alatt kényelmesen le lehet cuccolni, távolról is
fotózni, kifeküdni nagyobb tömbökre napozni, igen vendégmarasztaló helymászó
bandák számára. Rajtunk kívül egyetlen egy párral találkoztunk, egyébként
teljesen egyedül voltunk, ami arról árulkodik, hogy azért a harminc perces
kaptató miatt talán nincs ott soha tolongás. Az utak egyharmadát sem másztuk.
Mindenképp visszamegyünk oda. Van ott még egy-két barátságosabb áthajlás,
kisebb kémény jellegű szakaszok, kisebb technikás táblák is, amikre mindenképp
rá kell próbálni. Végül kimásztam a Két Lottit felsővel. Egy (VII-)-os út. Kicsit a
végén talán kimásztam belőle, de csak kicsit. Legközelebb talán elkezdek előlbe
is. Most már éppen ideje, és a hely is éppen alkalmas erre az áttörésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése