MEGINT RÓKA

Délelőtt ismét Rókán jártunk. Ezúttal a kisfalhoz mentünk föl. Az idő tökéletes volt, mint ahogyan a társaság is. Míg mi rövid utakat toltunk, a lányok a bányaudvarban játszottak. Napsütés, család, zia. :)

Bandi az Ördögszekérben

A stand alatt

Csak lazán

A Nature-ben

Szeki

ANYÁD! A SZÚNYOGOK

Illetve a darazsak. Aki látta az említett Jancsó filmet, az tudja miről beszélek. De erről majd később...

Nagy történetet nem akarok a vasárnap délelőttnek kerekíteni. A lényeg, hogy nem voltunk másnaposok, de Bandi, Ancsa és jómagam egy fél délelőtt rókáztunk. Merthogy a Rókahegyi bányában másztunk. Én szeretem nagyon, régen sokat jártunk ide ki. Itt jöttem bele igazán annak idején az előlmászásba és itt erősödtem bele az ötös, aztán a hatos fokozatba onsight. De már jó ideje nem vetett erre a sors. Azóta más projectek jöttek más fokozatban, de a lényeg, hogy most megint itt vagyunk. És nem véletlen, mert még mindig szeretem ezt a helyet. És ami azt illeti, vannak azért itt jó nehéz utak is, amikre majd rá kell próbálni.

Piaz

A mai villámlátogatás túl sok úttal nem kecsegtetett, de azért kinéztünk annak ellenére, hogy aztán rohanjunk tovább.

Egy piazos úttal kezdtünk a Nagyfalon. Régen mindig ezzel melegítettem, gondoltam most is tökéletes lesz kezdésnek. Viszonylag hosszú út, végig egy gyönyörű tábla jobb oldalán vezet. Miután fönt standoltam, Bandi már jött is utánam, majd mindketten visszaereszkedtünk. Ancsa is megpróbálta, neki most kicsit ijesztő volt a nagy tábla, de majd legközelebb jobban fog menni.

Bandesz nyomatja

Utána jobbra mentünk egy könnyű úthoz, amihez a fűszert rövid repedések adták. Maga az út direktbe van nittelve, ha azonban jobbra kerüljük, valamivel könnyebbé válik fizikailag, pszichésen pedig kicsit nehezedik, mert így elég nagy a runout a következő akasztásig. Mindenképpen érdemes ezt is mászni, mert nagyon szép út, persze figyelni kell, mert egy esetleges beleesés akár csúnya is lehet, hiszen egy inga végén találja magát az ember.

Útban a darázsfészekhez

Az út végén lévő repedésben most darazsak fészkeltek. Ahogy belefogtam a repedésbe már másztak is ki dühösen. Megtorpantam... majd rövid hezitálás után, úgy döntöttem a legokosabb minél gyorsabban tovább haladni. Megint belefogtam a repedésbe, felhúztam magam, majd mellé fogtam ballal. Közben végigmászott ujjamon egy darázs, a többiek pedig repültek ki. Semmi gáz, jobbal megint fölé és már léptem is feljebb majd fogtam tovább. Megúsztam. Fél perc múlva már a standban ültem.

Ennek nem lesz boldog vége

Bandi mászott utánam. Neki már nem volt ilyen szerencséje. Az ominózus részhez érve rárepültek a darazsak és kéttő is megcsípte a halántékát. Gyorsan visszaeresztettem. Szerencsére nem allergiás a darázscsípésre, de azért kellemetlen volt. A feje szépen kezdett feldagadni és bepirosodott. Közben elment az idő. Inkább a kényelmes továbbindulás, mintsem a kapkodós verzió mellett döntöttünk. Lépni kellett tovább. De jövünk még, remélhetőleg kicsit több időre!

Szeki voltam

#CLIMB#CHILL#FEEL GOOD

Csak öt mínusz, mégis lágyan tol ki magából a steiler rissz. Áthaladok rajta és végre kényelembe helyezem magam. Nem hozott zavarba, de nem erre számítottam. Egy flörtölésbe váltó beszélgetésre hasonlít a dolog, egy lány barátoddal… váratlan, de nem feszéjez, kényelmesen mozgok az ismeretlenben.

Ezt az utacskát régebben kinéztem már. Legutóbb a Draschgrat egyik standjában eltöltött másfél óra alkalmával szemezgettem vele hosszasan. Első látásra vadabbnak tűnik, mint ahogy azt beszélik. Szép vonalai vannak, határozott, sportos és dögös… már akkor eldöntöttem, hogy közelebbről szemügyre veszem.

A bemelegítés:

Utazásunk vonala

A többiek (Zsolti, Zoli és Bandi) semmit mondóan rándítanak vállat az autóban, mikor Hohe Wand közeledtével közlöm a napi programot (Norbertsteig + Ausztriasteig). Zolinak dereng csak valami.

Mind a négyünkön egy megfoghatatlan nyugalom ül  és ez akkor sem változik, amikor a fal közelébe érünk. Nyoma sincs a fokozódó adrenalin termelésnek, az egész olyan…. olyan „chill”. Nem rohanunk, kényelmes tempóban elszürcsölünk egy kávét a jó öreg Herrgottschnitzer házban, pedig mindjárt dél. Viki mindig örömmel fogad minket, mi pedig élvezzük a vendégszeretetét.

A kávé jót tett és az út beszállóját hamar megtaláljuk, sok ismerős közt fekszik. Agyonmászott útjaink csupán karnyújtásnyira törnek innen a magasba. A stand pár méter magasban fekszik, így fel kell kapaszkodni. Helyünk nem sok van, így bukdácsolva öltözködünk.

Bandi hangolódik

A beszállóból 2 út is indul. A miénk szolidan traverzál  balkéz felé, a másik merészen szalad fel egy szépen csillogó nitt soron. Belerévedek a vadabbik felhágás szép útvezetésébe. Zsoltinak említem, hogy legközelebb erre megyünk. Sem a nevét, sem a fokozatát nem tudom biztosra. Talán VII-, ez dereng,  de már az első pár métere csodásan néz ki.

Szolid kezdés:

a Norbertsteigben, majd egy hosszabb traverz jellegű mászás után azonban határozottan megindulunk felfelé. Nem sok, kb. 60 méter az egész, de annál izgalmasabb. Repedés, kéményke, tábla, van itt minden, még egy kis plusz is. Leszólok a többieknek, hogy óvatosan tapogatózzanak. Minden második fogás mozog… itt bizony ha rossz helyre nyúlsz, azonnal repülsz.

A srácok rutinosan mozognak, nincs gond.  Bandi néha jobban elmerül a mászásában. Kicsit várunk rá a toppon, nem sürgetjük, mi sem sietünk sehová. Viszont: A múlthéten a teremben elég bután estem ki egy útból és bal térdem megzúztam. Azt hittem jó lesz mostanra, de kétszer is cserben hagyott egy váratlan összecsuklás formájában. Ezzel lőttek a holnapi terveknek, pedig kimondottan egy komolyabb út miatt jöttünk ki. Talán egy pillanatra bosszankodom, aztán elengedem az érzést, minek feszüljek rajta.

A randi vége

Az idilli csendet néha őrült sikolyok és hangos kötélcsattogás töri meg. Egy banda highlineozik a fejünk felett. Néha percekig bámulom őket és örömmel nyugtázom, hogy vannak nálunk betegebbek is itt a környéken.

Highline

Az út végezténél sokfelé távozhatunk, de mi az Austriasteiget választjuk. Van egy kis törés a két út között, ahol nem túl durva, de mégis úttalan utakon jutunk tovább. Zsolti megkeresi az induló standot és beszerel. Én megvárom a többieket, hogy mutassam az utat. Bandi az előző partitól megrészegülve támolyog át a gerinc darabkán, majd köldökzsinórjánál fogva Zolit is átvezeti.

Pajti a gerincen

Fogalmam sincs így utólag, hol járt az eszem…  de már csak az első  standban eszméltem, hogy eltévedtem… nem erre akartam jönni. Fogalmam sincs, mi az út neve és nehézségéről sem, de nem frusztrál. 2 kötélhossz, laza mászás. A többiek is gond nélkül, mosolyogva abszolválják.

Pihenni jöttünk, így nem kíméljük a magunkkal hozott söröket.  A lenti kempingben folytatjuk a sörök elropogtatását, de nem csúszunk bele az éjszakába. Holnap csak egy komolyabbat kéne mászni, hanem is az eredetileg tervezetett.

Ember tervez:

Az éjszakai viharos szél nem csak a sátrunkat billegtette, de másnapi terveket is messze fújta. A pontot az „i”-re a zivatarosra forduló idő tette fel. Kissé csalódott a társaság, mikor lefújjuk az aznapi több kötélhosszas mászást, de a mászó iskolában rajtunk ütő vad esőzés döntésünk helyességét igazolja.

Az ilyen hétvégék eredményességét már rég nem teljesítményben számolom. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy maradéktalanul megkaptuk amiért jöttünk. #climb#chill#feelgood

Jani